Google+

A banánfa szaporítása és gondozása

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Talán banán ültetvényünk nem is, de sok kis banánfánk lehet, ha ügyesen szaporítjuk ezt a trópusi növényt.

A musaceae családjába tartozik ez a hatalmasra megnövő trópusi növény, amelyet gyümölcse miatt termesztik sok országban.

A banánoknál két csoportot különböztetünk meg az egyik a főző banán, ami nálunk nem kapható, a másik a nyers ehető banán. Az európai országokba inkább a törpe banán gyümölcsi az elterjedtebbek, persze a törpe banán is két méter magasra megnőhet.

A gyümölcstermő banánoknál is gazdag a fajta választék, magasságuk 2-8 méter között található. A növények törzsét tulajdonképp levelek alkotják, ám a levélnyelek szorosan összetapadnak, így áltörzset képeznek. A növény földalatti része az úgynevezett gyöktörzs, ez szolgálja a növény számára a tápanyag raktározását. Ezen a gyöktörzsön találhatók a rügyek, amelyekből egymás után hajtanak ki a sarj növények.

 

A banánfán a levelek mérete is lenyűgöző, nemhiába hogy néhány országban tányér helyett használják a banán leveleket és ezeken kínálják az ételt. Egy-egy levél elérheti 300 cm-t is, szélessége pedig 60 cm-t. Minden levél egy levélnyélen ül, ezeket 30-60 cm hosszúak. Így egyben a banánfa egy igen impozáns látványt nyújtó trópusi növény-.

Ha banánfát jó körülmények között tartjuk idősebb korában akár virágot majd termést is hozhat. A virágzat is akárcsak a növény többi része igen nagyméretű fürtökben lógnak le az 50-80 cm.-es csoportos virágzatok. Egy növényen megtalálhatók a nőnemű és a hímnemű virágok is, így már csak a rovarokra van szükség a beporzáshoz és máris fejlődésnek indul a gyümölcs. Vannak olyan banánfajták, amelyekhez nincs is szükség beporzásra, öntermőek, minden fajtánál változik a termés mennyisége is.

A gyümölcsök hossz mérete is változik, a 6 cm.-től egészen a 40 cm.-ig terjedhet, egy banán füst tömege pedig elérheti a 40 kg.-ot is. A banánt legkönnyebben a sarj növényekről tudjuk szaporítani, amelyek már egészen fiatal korban is megjelennek a növény mellett. Ezeknek a sarj növényeknek az a céljuk, hogy a termés beérése után maga az anyanövény elpusztul, így a sarjak veszik át a szerepét.

Ezeket a kis sarj növényeket még nem szabad túl korán leválasztani, csak ha elérik a 10-15 cm nagyságot. Vegyük ki a növényt a cserépből, majd lazítsuk fel a földet a sarjnövény körül, és egy éles késsel vágjuk le függőleges irányba a sarjakat. A fiatal növényeket ültessük el külön cserépbe, egy jó minőségű humuszos laza virágföldbe. Ültetés után tegyük a cserepet egy 25 fokos világos helyre, és öntözzük be a földjét. Pár napon belül a kis növény fejlődésnek indul.

Az idősebb növényeknél magát a gyöktörzset is szétvághatjuk növényekkel együtt, ekkor szedjük ki a növényt, rázzuk le róla a földet, majd egy éles késsel vágjuk szét a tősarjakat a gyöktörzzsel együtt és így ültessük külön el őket.

A nálunk is kapható törpe banánt edényben is nevelhetjük, ám fontos hogy kis korától kezdve tavasztól őszig többször is át kell ültetni egyre nagyobb cserépbe. A banán kedveli a párás meleg klímát, de ennél is fontosabb számára a megfelelő tápanyag. A nagyobb banánok átültetésénél az edény aljára szórjunk egy réteg istállótrágyát, a kisebb növényeknél elég a humusz is.

A nyár folyamán bőven öntözzük a földjét és vagy hetente tápoldatozzuk, vagy havonta öntözzük meg híg trágyalével. Bár meleg igényes növény, sokszor láthatjuk, hogy a nagy nyári melegben szenvednek a banánfák, sőt a növekedésük is lelassul. Ilyenkor tegyük, a növényt egy árnyékos helyre ahol a hőmérséklet nem megy 25 fok fölé. Télire vigyük, be a növényt egy 10 fokos helyre ahol kipihenheti magát, ekkor csökkentsük le a locsolást.

 

Sok vita alakult ki a hazánkban is kapható télálló banán körül, amelyet úgy hirdetnek, hogy télen sem kell bevinni. Nos, az utóbbi években nálunk is egyre enyhébbek a telek, de ha érkezik egy -20 fokos hideg mindenképp ajánlott betakarni a növényt, így védeni a talaj menti fagyok ellen. A szobában nevelt banánokat télen tegyük minél távolabb a fűtőtesttől és permetezzük a leveleit.

Tavasszal védjük őket az erős széltől, mert levelei könnyen berepednek. A kis sarj növényről ültetett banánfék sokszor csak 5-6 évben teremnek, a nagyobb sarjak már a 3 évtől hoznak gyümölcsöt, ha jól gondoztuk őket. A gyümölcsök először zölden jelennek meg majd besárgulnak és a végén feketére színeződnek ez már a túlérés jele. A termés zölden is leszedhető, ekkor a lakásban várjuk, meg amíg beérik a gyümölcs, ez a szedési állapottól függően akár 1-6 hét is lehet.

A banán nem csak nyersen ehető, de sok finomság is készíthető belőle, pl. fagylalt nyárra, lekvár, szirup, puding, turmix, sőt sütve, grillezve és főzve is kiváló. Magas a vitamin tartalma, többek között a B vitamin, magnézium, és a vas, valamint a C és a vitamin is. Kiváló bőrszépítő is készíthető belőle, a banánt nyomjuk össze villával, majd keverjük össze túróval, eperrel és kenjük fel arcunkra.

A banán minden kertésznek egy különleges trópusi dísznövényt jelent, de ha ügyesen nevelgetjük akár saját banánt is szedhetünk kertünkből, amely nagyon egészséges és még szépít is.

3 finom rizzsel készült recept

A rizs mindenki számára jól ismert köretként ám azt kevesen tudják milyen sok változatos étel készíthető el belőle. Bemutatunk három rizses receptet, amely otthon gyorsan és könnyedén elkészíthető.

Bővebben...

Zsírégető recept: Tengeri süllő fehérboros mártásban

Szeretne pár kilótól megszabadulni, vagy csak egészségesen akar étkezni? íme egy finom laktató, mégis könnyű recept, amely gazdag omega3 zsírsavban is.

Bővebben...

Vitamindús paradicsom dzsem egyszerűen!

Elkészítése: 1 kg érett, megmosott almaparadicsomot szűrőbe téve forrásban lévő vízbe mártjuk, és az újraforrástól számított fél percig benne hagyjuk, majd lecsöpögtetjük.

Bővebben...

 

28 napos fogyi-program, ami egészséges is!

Ez a 28 napos fogyókúrás program nem csupán abban segít, hogy csökkenjen a testsúlyod, derekad és csípőd karcsúbb legyen, hanem abban is, hogy csökkenjen a véredben a káros koleszterinszint, valamint gyorsabb legyen az anyagcseréd és az energiafelhasználásod.

Bővebben...

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

Bővebben...

Nyereményjáték

Játsszon velünk és nyerje meg az 5000Ft.-os BIO-termék vásárlási utalványt!

Játsszon velünk és nyerjen karácsonyra egy 5000Ft.-os BIO-termék vásárlási utalványt a Biorganik.hu webáruház jóvoltából. Ehhez nem kell mást tennie, mint helyesen válaszolnia 3 egyszerű kérdésre! A nyertes a webáruházból maga állítja össze nyeremény csomagját!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Nátha ellen kajeput-olaj

Tüsszögés, rosszhangulat, erőtlenség. Az embert teljesen elgyengíti néha egy egyszerű megfázás is. Sokan megpróbálják egyszerűen kiheverni, de ilyenkor a gyógyulás napokig vagy még tovább is tarthat.

Bővebben...

Az antibiotikum nem mindig hatásos a megfázás ellen!

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a megfázást, influenzát, a legtöbb torokfájást és hörghurutot vírus okozza, ezért antibiotikumokkal hiába is próbálunk küzdeni ellenük, sőt sokszor még rontunk is a helyzeten.

Bővebben...

Tippek a takaró alól Inhalálási tippek természetesen

Verőfényes tavaszi napsütésben eszünkbe sem jut szabad perceinket otthon tölteni, sőt egykettőre ledobjuk magunkról a télikabátot és a meleg holmikat.

Bővebben...

Megfázás ellen együnk curryt!

Ha legközelebb megfázással küzd, felejtse el a paracetamolokat és keressen inkább egy kis curryt a konyhában!

Bővebben...

A megfázás otthoni gyógyítása almaecettel!

A megfázás otthoni gyógyítása abban az esetben lehetséges, ha nem vírusos megfázást szedtünk össze. Nagymamáink még ismerték a házi gyógymódokat, ezek közül is az almaecetes recepteket.

Bővebben...

Terhesség idején is fontos a biztonsági öv

A várandós kismamák, akik autóban ülve nem kapcsolják be a biztonsági övüket, nagyobb valószínűséggel veszítik el babájukat egy baleset során, mint a becsatolt terhes nők, derült ki egy új tanulmányból.

Bővebben...

A megfázás gyógyítása gyógynövényekkel!

Ahogy beköszönt a hideg borongós idő, jön a megfázás, a nátha időszaka. Ám a megfázás gyógyítása házilag is kezelhető, néhány régi jól bevált recepttel!

Bővebben...

Így ápoljuk bőrünket nátha idején!

Megfázás után sokunknak még napokig kellemetlen érzést okoz az orrfújástól kidörzsölődött bőrfelület az orrunk alatt.

Bővebben...

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

A kalóriák számolgatása helyett a legjobb, ha a fogyni vágyók fehérjegazdag étrendre térnek át, és sok halat, tojást és húst vesznek magukhoz – derül ki a University of Sydney munkatársainak friss kutatásából, amely a manchesteri Annual Meeting of the Society for Experimental Biology konferencia keretében került publikálásra június végén.

Bővebben...

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Újulj meg egy szuper bőrszépítő kezeléssel!

Talán nincs is olyan ember, különösen a hölgyek körében, aki elégedett lenne a bőrével. A ráncok, pattanások, tág pórusok, hegek, pigmentfoltok, striák, mind olyan szépséghibák, melyektől mindenki meg szeretne szabadulni.

Bővebben...

Fáradt és feszült? Készítsen levendulás stressz oldó fürdősót házilag

A sok stressz bizony gyorsan meglátszik bőrünkön, akárcsak a fáradtság és a kimerültség. Testünk és lelkünk felfrissítésére és a stressz elűzésére itt egy remek fürdőkeverék recept, amelyek házilag pár perc alatt elkészíthetünk.

Bővebben...
Fel

 

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>