Amikor már szülővé váltunk, akkor kezdődik életünk legnagyobb kihívása: felelősségteljesen nevelni a gyermekünket.

Ahogy megindul a fizikai fejlődése a babánknak, az magával von rengeteg intellektuális változást is. A gyermek rendelkezik egy természetes érő képességgel, illetve a környezetével kialakított kapcsolatnak van még a személyiségfejlődésében nagyon fontos szerepe. A gyermek gyakorlatilag egy minden iránt érdeklődő és fogékony lény, aki magába szív minden tapasztalatot, hiszen folyamatosan kísérleteket hajt végre. Ezeket értékeli, és megjegyzi. Így alakulnak ki a gyermekben bizonyos sémák a világról, a társas viszonyokról, a környezetéről. No, de mit is érdemes erről még tudni?

A gyermek egy aktív, új információkat, ingereket kereső kisember, aki különböző kísérletekkel ismeri meg a világot és benne a saját helyét, s amikor valamilyen új dologgal, eseménnyel találkozik, akkor megpróbálja a már megismert sémái közé beilleszteni azt, s ha az nem illeszkedik, akkor tágítja a nézőpontját, így szélesedik a képe. Ennek a gondolati bővülésnek a kutatók négy nagy fázisát írták le:

1.       Szenzomotoros szakasz: ez körülbelül a második életévig tart, ilyenkor a gyermek nagy erőkkel fedezi fel, hogy a cselekvései milyen következményekkel járnak. Persze ekkor már meg tudja különböztetni önmagát a tárgyaktól. Ebben a periódusban megtapasztalja a tárgyállandóságot, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha azok éppen egyik érzékszervünk sem tapasztalja. Szándékosan végez ilyenkor már bizonyos tevékenységeket pl.: rázza a csörgőt, hogy az zörögjön.

2.       Műveletek előtti szakasz: a második évtől a hetedikig tart. Ebben a fázisban elsajátítja a nyelvet, a tárgyakat akár képekkel, akár szavakkal is képes jelölni. Más nézőpontját nem képes megérteni ekkor még, én-központú felfogás jellemzi. Csoportosítani ekkor már képes pl.: szín alapján, vagy forma alapján. 3-4 éves kor körül már megjelenik a szimbolikus gondolkozás, de ilyenkor még bizonyos logikai műveleteket nem képes megérteni pl.: a megmaradás elvét nem értik. Így ha egy magas pohárból a vizet áttöltjük egy alacsonyabb szélesebbe, úgy gondolják, hogy kevesebb a víz mennyisége. Ilyenkor még a vizuális benyomások uralkodóak, és egyszerre több tényezőt nem nagyon tudnak figyelembe venni. A hetedik életév betöltésére azonban már világosan megértik az állandóság elvét.

Ilyenkor még nem tesznek különbséget szándékos hazugság és a tévedések, véletlen túlzások között.

3.       Konkrét műveletek szakasza: 7-11 éves kor között, ilyenkor már bizonyos logikai műveleteket képesek végrehajtani, így például nagyság vagy súly alapján képesek sorrendbe állítani tárgyakat. Absztrakt fogalmakat is tudnak használni, de csak azokra a tárgyakra, amelyek az érzékszerveik számára éppen jelen vannak. Megértik, hogy a legtöbb szabály társas hagyományon alapul, és ez olykor önkényesen megváltoztatható.

4.       Formális műveletek szakasza: 11 éves kortól. A gyermek elérkezik a felnőtt gondolkozásmódhoz, képes lesz tisztán szimbolikus fogalmakkal dolgozni, gondolkozni. Ilyenkor is kísérletezik a gyerek, de már rendszerben gondolkozik, és ellenőriz és értékel, végül pedig eljut a következtetésig.

Az erkölcsi szabályok megértése tekintetében pedig három szintről beszélhetünk:

1.       Prekonvencionális erkölcs szakasza: a különböző cselekedeteket ekkor valamilyen várható büntetés miatt ítélik jónak vagy rossznak. Ez tehát a büntetésorientáció elve, amit követnek, vagyis azért fogadják el a szabályokat, mert a büntetést szeretnék elkerülni. A cselekedeteket értékelésének egy későbbi szakaszában a jutalomorientáció is működni kezd. Alkalmazkodnak a jutalom és a jóindulat elnyeréséért. 10 éves korig ez jellemző a gyerekekre.

2.       Konvencionális erkölcs szakasza: Ennek első fázisában azért alkalmazkodnak, hogy elkerüljék mások rosszallását (ez a jó-gyerek orientáció), majd pedig a második fázisban a tekintélyorientáció kerül előtérbe, vagyis azért tartják be a törvényeket, szabályokat, hogy ne legyen bűntudatuk, és hogy elkerüljék a tekintélyszemélyek helytelenítését. Ez körülbelül a 13 éves korosztályra jellemző.

3.       Posztkonvencionális erkölcs szakasza: a társak megbecsülése és tisztelete, amit meg szeretnénk őrizni, itt ez a motiváció, a közjólétet tartjuk szem előtt. Ennek a szakasznak az utolsó fázisa, amikor is saját választású etikai elvek szerint cselekszünk, az igazságosság és az egyenlőség elvét követjük.

Mindezek mellett azonban azt is meg kell említeni, hogy a gyermek fejlődésében szerepet játszik a kísérletek, tapasztalatok mellett az is, hogy mindenképpen meg kell tanulnia azt az egyedei módot, ahogyan az ő kultúrája látja a világot. Meg kell értenie, hogy milyen szerepek eljátszását várják el tőle (például a nemi szerepekhez való igazodást), illetve el kell sajátítania azokat a szabályokat, normákat, ahogyan az adott kultúrában a társas viszonyok alakulnak.

Láthatjuk tehát, hogy a környezeti tényezők hatása és a tapasztalatszerzés mellett nagyon nagy befolyásoló tényező a kultúra, melyben a gyermek felnő. Fontos a példa, hiszen másolással is szerez információkat, tanul szerepeket a gyerek, így erre is nagyon oda kell figyelni, illetve arra, hogy egy tudatos stratégiát alkalmazzunk. A nem tehát mindig legyen nem, így a gyerek számára is egyértelmű lesz. Ha azonban hangulatunktól függően változtatgatjuk, hogy mit engedünk meg és mit nem, akkor ne is várjuk, hogy a gyermekünk megértse, hogy mit szabad és mit nem.

Tehát a tudatos gyermeknevelésre fel!

Olajos Eszter