Cikkek

A szem több mint a lélek tükre

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A gyerekek életük első tizenkét éve során ismereteik nyolcvan százalékát vizuális úton szerzik meg. Noha a látással kapcsolatos problémákat látszólag könnyű észrevenni, a legtöbb szülő számára mégsem mindig egyértelmű, hogy gond van gyermeke szemével,

 

 

pedig az Egyesült Államokban a látással kapcsolatos gondok a negyedik helyet foglalják el a testi rendellenességek sorában.

 

 

 

Ahogy arról Dr. Eileen Gable, a Loyola Egyetem Egészségügyi Rendszerének szemész szakembere beszámolt, sok kisgyereknél csupán iskolás korban derül ki, hogy baj van a látásával, pedig jobb lenne minél előbb észrevenni és orvosolni az ilyen jellegű problémákat. Dr. Gable ezért néhány jó tanáccsal szolgál a szülők számára, mik lehetnek az árulkodó jelek a gyerekekkel kapcsolatban.

 

Az egyik ilyen, ha a kisgyerek hamar elveszíti az érdeklődését valami iránt, amibe előtte lelkesen belekezdett, mivel e mögött az állhat, hogy valójában nem látja jól, amit olvas vagy néz. Gyanúra adhat okot továbbá, ha a gyerek a fejét elfordítja, vagy előre hajtja, miközben néz valamit, ha úgy ül, hogy egyik szemét eltakarja, vagy ha megváltoztatja a testhelyzetét, amikor alaposabban figyel valamit.

 


 

A romló látás gyakran negatív változást okoz a gyerekek iskolai viselkedésében, tanulmányi eredményében is, ezért fontos, hogy a tanárok és a szülők folyamatos kapcsolatban legyenek egymással, és hamar fény derüljön a valódi okokra. Van néhány dolog, amelyekkel segíthetjük gyermekünk koncentrálását, ezért gondoskodjunk róla, hogy eleget igyon, kiegyensúlyozottan táplálkozzon, és megfelelő mennyiséget aludjon. Mindezek a szemizom megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlenek. Végezetül, fontos megjegyezni, hogy bármely esetben, ha a tanár vagy a szülő arra gyanakszik, hogy egy gyereknek gondjai vannak a látásával, minél előbb vigyék szakemberhez.

 

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...

 

 

 


Kapcsolódó cikkek

Fogápolás baba és kisgyermek korban! Tippek és tanácsok!  
Minden kisbaba gyönyörű mosollyal születik, ám ahhoz, hogy ez így is maradjon, a szakemberek véleménye szerint arra van...
Befolyásolhatja a gyerekek testsúlyát a sófogyasztás?  
A sok sót fogyasztó gyerekek a legújabb kutatás szerint általában több cukros italt is isznak, ami viszont növelheti az...

Nyereményjáték

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

 

Időjárás

A Kertvarázs Magazin támogatásával!

F&F: Londoni divat show!

Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.

A márka történetében ez az első Londonban tartott divatbemutató, melyen 600 vendég, többek között az angol és nemzetközi sajtó meghatározó véleménnyel bíró képviselői láthatták első kézből az új férfi és női kollekciót!

Tovább a cikkhez >>>>>>

Fűszerkert

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Fogyókúra

Fel

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>