Ki sem látszunk a vízből

Nem véletlen tehát, ha az emberiség ősidők óta tisztelettel tekint erre a természeti csodára, s hamar felismerte, hogy óvni, védeni kell bolygónk áttetsző kincsét. Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának. Hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön a víz, ez a kora tavaszi nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Az idei év szlogenje: „Szennyvizek? Tiszta vizet!”

Azt tartják, hogy a víz az egészség forrása. A napi optimális folyadékmennyiség bevitele a szervezet számára létfontosságú, ám kevesen gondolnák, hogy a víz másképp is szolgálhatja testi-lelki egészségünk. Az úszás, mint mozgásos tevékenység igen sokrétűen fejti ki pozitív egészségügyi hatását az emberi szervezettre. A mozgás közegének, a víznek már önmagában is frissítő, élénkítő hatása van, ezért szorgalmazza a Magyar Fürdőszövetség, hogy a tavalyi évhez hasonlóan minél több uszoda és magyar fürdő csatlakozzon a Víz Világnapjához. Ezen a napon egyedi programokkal, kreatív ötletekkel érhetik el a szolgáltatók, hogy az úszás és mindenféle vízi sport nagyobb népszerűségnek örvendjen, hogy még inkább a köztudatba kerüljön egészségmegőrző szerepe.

A Magyar Fürdőszövetség már 2016 őszén a Magyar Fürdőkultúra Napjához kapcsolódóan is kiemelt hangsúlyt fektetett az uszodai sportokra, előkészítve az idén megrendezésre kerülő Vizes Világbajnokságot, így a Víz Világnapján is hálás téma lehet a nemzetközi téma („Szennyvizek”) mellett a FINA Budapest 2017 téma.

A fürdők szabadon dönthetnek arról, hogy milyen programot állítanak össze ezen a jeles napon, mint ahogy arról is, hogy csak az adott napon, március 22-én, vagy esetleg egész héten akarnak-e élni aktuális kínálatukkal.

A Víz Világnapja igaz, hogy csak egy napot jelent az évből, ám pont egy nappal több az egészségért vívott harcban. Lehet, hogy éppen március 22-e lesz az a nap, amikor a fürdők és uszodák programjának köszönhetően jó néhányan felismerik az életmód változtatás fontosságát, vagy ráirányul a figyelem egy olyan jelentős sporteseményre, ami öregbítheti hazánk jó hírét.

A fürdők részletes programjairól a www.furdoszovetseg.hu weboldalon illetve a fürdők saját honlapján tájékozódhatnak.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.