Cikkek
Új jelzések a naptejeken!
Egy egyszerűbb, közérthetőbb jelzésrendszert fogadott el nemrég az Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) a naptejekre és más napvédő kozmetikumokra vonatkozólag, de a rendszer csak a strandszezon megkezdése után lép majd életbe.
A szakértők szerint legkorábban októberben vezetik be az új jelzésrendszert. "A jelenlegi rendszer meglehetősen problematikus - nyilatkozta Dr. James Spencer, az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia szóvivője - A legtöbb napvédő termék ugyanis széleskörű UVA és UVB védelmet ígér. Létezik egy standard teszt, ami megmutatja, hogy egy termék mennyire véd a leégést okozó UVB sugarak ellen. A ráncokat és daganatos megbetegedéseket okozó UVA sugárzás esetében azonban nem létezik ilyen teszt, ezért soha nem tudhatjuk, hogy mennyire véd az adott termék az UVA sugarak ellen."
A mostani új rendszerben csillagokkal jelölnék a védelem szintjét. Az alacsony, közepes, magas és legmagasabb védettségi szint csak az UVA elleni védelmet jelentené a napvédő termékeken. "Ezen kívül fontos felhívni az emberek figyelmét arra, hogy sok naptejet vigyenek fel a bőrükre. A legtöbben csak a szükséges mennyiség 25-50 százalékát viszik fel, ez pedig nem biztosít megfelelő védelmet - nyilatkozta Dr. Spencer - Legalább 30-as faktorszámú naptejet válasszunk, és tartsuk be az alapszabályokat: a napozás előtt legalább fél órával vigyük fel a naptejet, ne tartózkodjunk napon délelőtt tíz és délután négy között, és rendszeresen kenjük újra magunkat, különösen, ha vízbe megyünk.
Forrás:Medipress.hu
Játssz és nyerj velünk öko mosogatószert!
Játssz velünk és nyerd meg a 6 Db öko mosogatószer egyikét, amelyhez mindössze két kérdésre kell helyesen válaszolni!
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb hírek
Nyereményjáték
Játssz és nyerj velünk öko mosogatószert!
Játssz velünk és nyerd meg a 6 Db öko mosogatószer egyikét, amelyhez mindössze két kérdésre kell helyesen válaszolni!
Időjárás
A Kertvarázs Magazin támogatásával!
Legfrissebb cikkeinkből
Ajánló
-
A legjobb púdert is csak mértékkel használjuk!
A púdernek az elsődleges szerepe, hogy...
-
A smink készítése lépésről-lépésre
A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi...
-
A sminkelés alapszabályai
„Aki szép, az reggel is szép”, éneki Charlie....
-
Így sminkeljük ki magunkat fél perc alatt!
Ha épp nincs időnk hosszan sminkelni a tükör...
-
Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!
A nők a megmondhatói, smink terén milyen...
Fűszerkert
-
3 igénytelen növény a fűszerkertbe!
Ha szeretnénk egy szép illatos fűszerkertet ültetni, íme, három igénytelen...
-
3 remek mediterrán fűszernövény, amelyeket érdemes a kertben termeszteni!
Fűszernövényt könnyedén termeszthetünk, akár a kertben, akár a teraszon...
-
A citromfű termesztése kiskertben!
A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben,...
-
A fűszerek mestere izzította a tüzet a Sofitel Budapest Chain Bridge konyhájában Jean-Marc Notelet Budapesten!
Híres francia séf érkezett ismét hazánkba. Jean-Marc Notelet egy izgalmas és...
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Fogyókúra
-
28 évesen a legkönnyebb lefogyni!
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van...
-
3 remek könnyű recept, a fogyókúrás étrendbe!
A fogyókúrás étrend összeállítása, nem mindig egyszerű feladat, most ehhez...
-
3 remek zsírégető élelmiszer, amelyek segítenek a fogyásban
A fogyókúra gyakran egy hosszadalmas harcot jelent a kilókkal szemben, ám ha...
-
3 remek zsírégető recept a fogyókúrához
Ha fogyni szeretnénk pár kilót, érdemes olyan recepteket összeválogatni,...












