hétfő, 11 december 2017

Vicces, de a humor a génjeinkben lehet

A legfrissebb kutatás szerint az, hogy hogyan mosolygunk vagy nevetünk, a génjeinkben lehet. A kutatók az Emotion június 1-jei számában megjelent tanulmányukhoz 336 felnőttet vizsgáltak, és kimutatták, hogy az 5-HTTLPR rövid változatával (allél) rendelkezők többet mosolyogtak vagy nevettek humoros képregények vagy filmbevágások nézésekor, mint a gén hosszú változataival rendelkeznek.

 

Korábbi kutatások már kimutattak összefüggést a gén és a negatív érzelmek között, de ez az első alkalom, hogy a gént pozitív érzelmekkel hozták összefüggésbe. Az 5-HTTLPR gén a szerotonin szabályozásában játszik szerepet, mely agyi vegyület felelős a depresszió és a szorongás kialakulásáért. A mostani kutatás újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a gén rövid változataival rendelkező emberek érzékenyebbek lehetnek az érzelmi helyzetekre.

„A rövid allél birtoklása nem rossz vagy kockázatos. Valójában a rövid allél jó és rossz környezetben egyaránt felerősíti az érzelmi válaszokat” – magyarázta a tanulmány szerzője, Claudia Haase, a Northwestern Egyetem munkatársa. „Kutatásunk teljesebb képet mutat a rövid alléllal rendelkező emberek érzelmi életéről. A rövid alléllal rendelkezők valósággal kivirágozhatnak a pozitív környezetben, és szenvedhetnek a negatív környezetben, miközben a hosszú alléllal rendelkező személyek kevésbé érzékenyek a környezeti feltételekre.”

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Sosem hinnéd, mi a köze a szemfogaknak a szexhez

Sosem hinnéd, mi a köze a szemfogaknak a szexhez

Sosem hinnéd, mi a köze a szemfogaknak a szexhez

Az emlősök megjelenése előtti...

Tovább a cikkhez
Ez a fajta sör ártalmasabb, mint a kóla

Ez a fajta sör ártalmasabb, mint a kóla

Ez a fajta sör ártalmasabb, mint a kóla

Sokan a kólát tartják a...

Tovább a cikkhez
Függ az izomtömegünktől, mennyire vagyunk erősek?

Függ az izomtömegünktől, mennyire vagyunk erősek?

Függ az izomtömegünktől, mennyire vagyunk erősek?

Nem a nagy izmok határozzák...

Tovább a cikkhez

Erre figyelj, ha online rendeled meg a karácsonyi ajándékokat

Sajnos, a karácsony nem csak a szeretet ünnepe, hanem a kapkodásé is: ennek elkerülésére jó lehetőség az internetes vásárlás, azonban nem árt tisztában lenni ennek a buktatóival. Mutatunk néhányat: erre figyelj, ha online rendeled meg a karácsonyi ajándékokat:

Bővebben...:

Fenyőolajjal a meghitt és egészséges ünnepekért

Ki ne szeretné a fenyőfa illatát? Olyan tiszta, friss és harmonikus hangulatot áraszt. Talán csak azért érezzük így, mert a szeretet ünnepével kapcsoljuk össze.

Bővebben...:

Vörösboros omlós kacsamell karácsonyra

Ha egy igazán finom omlós kacsamellből készült ünnepi fogást szeretne tálalni karácsonyra, próbálja ki a következő könnyen elkészíthető receptet.

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: