Cikkek
Robbie Williams 20 éves jubileumát ünnepli!
Robbie Williams teljes életművét átfogó válogatáslemeze 2CD-n és DVD-n október 11-én jelenik meg a Virgin Records gondozásában.
A jubileumi kiadvány címe “IN AND OUT OF CONSCIOUSNESS – THE GREATEST HITS 1990-2010” lesz, és különlegessége, hogy a 39 világsláger mellett egy teljesen új felvétel, a ‘SHAME’ is a dalok közé került, melyet Robbie és Gary Barlow közösen írt és közösen is ad elő. Ez a szerzemény önállóan is napvilágot lát október 4-én.
Robbie, mióta 1995-ben kivált a Take That együttesből nem dolgozott együtt Garyvel, ez az első alkalom azóta, hogy közösen dalt szereztek és duettet adnak elő.
Robbie karrierje csúcsán van, hiszen az angliai előadók közül ő az egyik, aki a legtöbb eladott albummal büszkélkedhet: szólóénekesként világszerte 57 millió stúdióalbumot és 11 millió kislemezt adott el. Legutóbbi lemeze, amely tavaly szeptemberben “REALITY KILLED THE VIDEO STAR” címmel jelent meg, csak az Egyesült Királyságban 1 millió példányban kelt el. Robbie 7 albuma is a slágerlisták élére került, valamint számos Brit Award díjjal is büszkélkedhet az énekes. Emellett, Robbie nevéhez egy Guinness világrekord is kapcsolódik: 2003-ban a knebworthi koncertjére fogytak el a leggyorsabban a jegyek és az Egyesült Királyság történetének legnagyobb szabadtéri koncertjét adta akkor. Ez az esemény is bizonyítja remek előadói képességét és művészi tehetségét,olvasható a napiászonline.hu oldalon.
“Hihetetlen érzés 20 év termését egy kiadványon hallgatni. Nem csak a múlt ünneplését jelenti ez az album, hanem egyben hidat is képez a jövőbe. Az, hogy a múltamból egy név jelen van a jövőmben, még felemelőbbé teszi az ünnepet.” – meséli Robbie.
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb hírek
Nyereményjáték
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Időjárás
A Kertvarázs Magazin támogatásával!
Legfrissebb cikkeinkből
- X Factor: a musical
- Folyékony aranyat a testnek!
- Az életmódváltás csökkentheti a mellrákos esetek számát
- Jelentős halálozási kockázatot jelent az elhízás a nőknél
- Az unalom tönkre teszi a házasságot!
- Peter Jackson: Elkezdődött A hobbit utolsó forgatása
- Jó tanácsok férfiaknak, a csábításhoz, és tovább...!
- Új gyógymód zöldhályog ellen
Ajánló
-
A legjobb púdert is csak mértékkel használjuk!
A púdernek az elsődleges szerepe, hogy...
-
A smink készítése lépésről-lépésre
A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi...
-
A sminkelés alapszabályai
„Aki szép, az reggel is szép”, éneki Charlie....
-
Így sminkeljük ki magunkat fél perc alatt!
Ha épp nincs időnk hosszan sminkelni a tükör...
-
Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!
A nők a megmondhatói, smink terén milyen...
F&F: Londoni divat show!

Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.
A márka történetében ez az első Londonban tartott divatbemutató, melyen 600 vendég, többek között az angol és nemzetközi sajtó meghatározó véleménnyel bíró képviselői láthatták első kézből az új férfi és női kollekciót!
Fűszerkert
-
3 igénytelen növény a fűszerkertbe!
Ha szeretnénk egy szép illatos fűszerkertet ültetni, íme, három igénytelen...
-
3 remek mediterrán fűszernövény, amelyeket érdemes a kertben termeszteni!
Fűszernövényt könnyedén termeszthetünk, akár a kertben, akár a teraszon...
-
A citromfű termesztése kiskertben!
A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben,...
-
A fűszerek mestere izzította a tüzet a Sofitel Budapest Chain Bridge konyhájában Jean-Marc Notelet Budapesten!
Híres francia séf érkezett ismét hazánkba. Jean-Marc Notelet egy izgalmas és...
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Fogyókúra
-
14 étkezési tipp a fogyókúra mellé!
Fogyni szeretne, de nincs, ötlete hogyan is étkezzen? Íme, 14 szuper trükk a...
-
25 tipp és vékonyak és karcsúak legyünk!
A fogyókúra önmagában nem elegendő az egészséges testsúly és BMI index...
-
28 évesen a legkönnyebb lefogyni!
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van...
-
3 remek könnyű recept, a fogyókúrás étrendbe!
A fogyókúrás étrend összeállítása, nem mindig egyszerű feladat, most ehhez...




