Cikkek

A konyhasó káros hatása szervezetünkre!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A konyhasó egy ételízesítésre szánt színtelen kristályos oldható anyag, másik a neve nátrium klorid, amely a természetben nagy mennyiségben fordul elő.

 

Az általunk ismert és használt konyhasó tulajdonképp egy kőzet, amely kősóként van jelen a természetben, és megtalálható a legtöbb növényi és állati eredetű táplálékban is. Bár a só az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, mégis manapság inkább a káros és a túlzott só bevitelről hallani.

 

A só alkotórészei szabályozzák a testfolyadékok nyomását, vagyis felelős azért, hogy a szervezetünk sejtjei ne legyenek petyhüdtek és ernyedtek, helyette szép feszesek legyenek. De mivel a só képes a vizet megkötni a sejtekben így nagyban felelős a szervezet vízháztartásáért is, mert a benne található Klór aktivizál bizonyos organizmusokat a szervezetben és a klór a gyomorsav alkotórésze is egyben.

Egy felnőtt ember szervezetének mindössze napi 2-3 gramm sóra van szüksége, ez kb.egyetlen teáskanálnyi sót jelent. Sokan úgy gondolják, ha nem sózzák meg az ételeket, már sokat tesznek az egészségük érdekében, ám a só ma már számtalan élelmiszerben megtalálható, a péksüteményektől kezdve a leveskockán át a füstölt húsig.

Tehát ha nem is sózzuk meg ételeinket, szervezetünkbe akkor is kerül elegendő mennyiségű só. Aki rendszeresen sósan étkezik, nagyban károsítja szervezetét, ugyanis a só több szervet is megterhel, de főként a szívet és a veséket. A szövetekben felhalmozott víz gyakran okoz ödémát, és duzzanatot, amely meglátszódik a végtagokon és az arcon is.

Épp ezért a legtöbb betegségnél azonnal a só mentes diétát javasolják, hogy így csökkentség a szervezet terhelését, kivéve az olyan betegségeknél ahol hányás és hasmenés kíséri a betegséget, mert itt jelentős a só veszteség is.


Ma az élelmiszeripar is azon fáradozik, hogy az élelmiszerek minél tovább elálljanak a polcokon, így a tartósítás is egyre nagyobb szerepet kap. Így pl. a kolbászáru a füstölt termékek, a sajtok, a ropik, chipsek, a sütemények, a kenyerek és péksütemények, a leveskockák és leves porok, de még az oly egészséges savanyú káposzta is tele van sóval.

Épp ezért aki úgy érzi, hogy túl sok a só a szervezetében, vagy szervezete visszatartja a vizet, hagyja el ezeket az élelmiszerek, és helyette egyen több zöldséget, gyümölcsöt, édesvízi halat és szárnyasokat. Szerencsére ma már egyre több cég figyel oda az egészséges táplálkozásra, így kaphatók a boltokban só és nátriumszegény húsok és élelmiszerek is.

Ha otthonunkban is szeretnénk a sót mellőzni a főzés során, használjunk helyettesítő fűszernövényeket, ilyen pl. a petrezselyem, a kakukkfű, a zsálya, de az ecet a mustár és az almaecet is sóst-ízt kölcsönöz az ételnek.

Címkék: a só káros hatása szervezetünkre,élelmiszer, fűszer

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...

 

 

 

Szétszórt? Nem tud koncentrálni? Íme a megoldás!  
Egy kisebb kutatás vizsgálati eredményei szerint a rágógumi nem csak a leheletünkre hathat frissítően, de agyunkat is...
Így válasszunk futócipőt!  
Az egyre népszerűbb úgynevezett mezítlábas, ötujjas futócipők a hirdetések szerint lecsökkentik a hátfájást és az...

Nyereményjáték

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

 

Időjárás

A Kertvarázs Magazin támogatásával!

F&F: Londoni divat show!

Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.

A márka történetében ez az első Londonban tartott divatbemutató, melyen 600 vendég, többek között az angol és nemzetközi sajtó meghatározó véleménnyel bíró képviselői láthatták első kézből az új férfi és női kollekciót!

Tovább a cikkhez >>>>>>

Fűszerkert

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Fogyókúra

Fel

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>