Cikkek
A vashiányos gyermekek rosszabbul tanulnak!
Azok a gyerekek, akiknek szervezetében kevés van az agy működéséhez szükséges két tápanyagból, eltérő és komplex hatásra számíthatnak az étrend-kiegészítők használatától - derült ki egy új kutatásból.
A vashiány az egyik leggyakoribb állapot világszerte, az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint mintegy 2 milliárd embert érint. Különösen a fejlődő országok szegény sorsú gyermekei vannak veszélyben, gyakran kénytelenek nélkülözni az omega-3 zsírsavakat és más tápanyagokat is. Az új kutatás ezért megvizsgálta, hogy milyen hatásokat eredményez, ha 321 dél-afrikai iskolás vasat, omega-3-t, vagy mindkettőt tartalmazó készítményt kap. Mindegyiküknél hiányállapotra derült fény ezekből, az agy fejlődése szempontjából elengedhetetlen anyagokból.
Nyolc hónappal később változásokat tapasztaltak a gyerekek emlékezetében és tanulási képességeik terén. A vészes vérszegénységben szenvedők a vas adagolása után kettővel több szót tudtak felidézni a megadott 12 tagú sorból. Az omega-3 esetében nem sikerült hasonló előnyöket kimutatni, sőt, a vérszegények kimondottan rosszabbul teljesítettek, miután csak ezt szedték. A vashiányos, de nem vérszegény esetekben az omega 3-tól a lányok rosszabbul, a fiúk jobban oldották meg a feladatokat.
A dél-afrikai Észak-Nyugati Egyetem kutatója, Jeannine Baumgartner szerint nem tiszta, mit jelentenek mindezek a tápanyaghiányokkal küzdő gyerekek számára. Az értékelhetőséget korlátozta, hogy kevés gyereket vontak be. „Ezért a tapasztalatokat óvatosan kell értelmezni” – intett Baumgartner. Még sok kérdés maradt megválaszolatlanul, állapították meg az American Journal of Clinical Nutrition cikkében. A résztvevő gyerekek a 6-11 éves korosztályból kerültek ki. Állatkísérletek pedig azt mutatták, hogy a korai agyi károsodások maradandóak lehetnek. „Felmerülhet a kérdés, hogy nem késő e iskolás korban elkezdeni a tápanyagpótlást a kognitív teljesítmény szempontjából.” Az omega-3-mal kapcsolatos felfedezések viszont egybevágnak nemrég végzett állatkísérletek eredményeivel. Patkányok esetében a hiányállapotra adagolt vas és omega-3 külön-külön csak rontott a rágcsálók teljesítményén, miközben a kettő kombinációja jobbnak bizonyult. Baumgartner rámutatott, hogy gyerek esetében összetettebb az ügy.
Más tápanyagok hiánya, mérgező anyagok (például ólom) jelenléte, a szegénység általános hatásai mind-mind árthatnak a fejlődő agynak. Mivel a kutatást hátrányos helyzetű gyerekek körében végezték, ezért az eredmények nem vonatkoztathatók az általános lakosságra.
Játssz és nyerj velünk öko mosogatószert!
Játssz velünk és nyerd meg a 6 Db öko mosogatószer egyikét, amelyhez mindössze két kérdésre kell helyesen válaszolni!
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb hírek
Nyereményjáték
Játssz és nyerj velünk öko mosogatószert!
Játssz velünk és nyerd meg a 6 Db öko mosogatószer egyikét, amelyhez mindössze két kérdésre kell helyesen válaszolni!
Időjárás
A Kertvarázs Magazin támogatásával!
Legfrissebb cikkeinkből
- Az Egyiptomi istenek otthona!
- Sandra Bullock a West End színpadáról álmodik
- Ki korán kel, nem biztos , hogy aranyat lel
- A világ leghíresebb gyilkosságában játszik Rob Lowe
- 8 tipp a viszkető korpás fejbőr ellen!
- Stephen Fry unta A hobbitot
- Ezeket az élelmiszereket együk gyulladás esetén!
- Ezeket edd, ha szép hajat szeretnél!
Ajánló
-
A legjobb púdert is csak mértékkel használjuk!
A púdernek az elsődleges szerepe, hogy...
-
A smink készítése lépésről-lépésre
A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi...
-
A sminkelés alapszabályai
„Aki szép, az reggel is szép”, éneki Charlie....
-
Így sminkeljük ki magunkat fél perc alatt!
Ha épp nincs időnk hosszan sminkelni a tükör...
-
Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!
A nők a megmondhatói, smink terén milyen...
Fűszerkert
-
3 igénytelen növény a fűszerkertbe!
Ha szeretnénk egy szép illatos fűszerkertet ültetni, íme, három igénytelen...
-
3 remek mediterrán fűszernövény, amelyeket érdemes a kertben termeszteni!
Fűszernövényt könnyedén termeszthetünk, akár a kertben, akár a teraszon...
-
A citromfű termesztése kiskertben!
A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben,...
-
A fűszerek mestere izzította a tüzet a Sofitel Budapest Chain Bridge konyhájában Jean-Marc Notelet Budapesten!
Híres francia séf érkezett ismét hazánkba. Jean-Marc Notelet egy izgalmas és...
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Fogyókúra
-
28 évesen a legkönnyebb lefogyni!
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van...
-
3 remek könnyű recept, a fogyókúrás étrendbe!
A fogyókúrás étrend összeállítása, nem mindig egyszerű feladat, most ehhez...
-
3 remek zsírégető élelmiszer, amelyek segítenek a fogyásban
A fogyókúra gyakran egy hosszadalmas harcot jelent a kilókkal szemben, ám ha...
-
3 remek zsírégető recept a fogyókúrához
Ha fogyni szeretnénk pár kilót, érdemes olyan recepteket összeválogatni,...










