Cikkek

Még a rendszeresen edző nők is túl sokat ülnek

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Azon hölgyek, akik az egészséges életmód jegyében rendszeresen időt és energiát szánnak a testedzésre, ugyancsak hajlamosak bizonyos krónikus betegségekre, mivel több órát töltenek üléssel, mint alvással – derül ki egy friss tanulmányból.

 

A mozgás kedvelői tulajdonképpen ugyanannyi időt töltenek ülve, mint passzívabb társaik, így nekik is fokozott kockázattal kell szembenézniük a cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri problémákat, a túlsúlyt, az elhízást és a korai halált illetően. „Időnk nagy részét nem mozgással töltjük” – magyarázta a kutatást vezető Lynette Craft, az egyesült államokbeli Northwestern Egyetem professzora. „Fontos, hogy végiggondoljuk, mit csinálunk a nap további részében még akkor is, ha szoktunk edzeni.”

Korábbi munkák már rávilágítottak, hogy az ülő életmódot folytató férfiak és nők – még akkor is, ha rendszeresen mozognak – nagyobb eséllyel betegszenek meg. A friss tanulmány objektíven mérte az üléssel töltött becsült időt, és összehasonlította annak fényében, hogy az illető mennyit és milyen intenzitással edz. Ez az első ilyen témájú vizsgálat, ahol nem önkitöltős kérdőívet alkalmaztak.

Az International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity című szakfolyóiratban megjelent eredményekben a hetente összesen legalább 150 percnyi mérsékelt testmozgást végzők egészségügyi kockázatát vetették össze azokéval, akik ennél kevesebbet teljesítenek. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy az enyhe mozgás – tehát például egy kis séta, lépcsőzés vagy a gyermek hintáztatása a játszótéren – befolyásolja-e a számokat.

A felmérésben 91 egészséges, 40 és 75 év közötti nő vett részt. Mindannyian aktivitásmérő berendezést viseltek, amely hét napon át, minimum napi 10 órában mérte az ülve, állva és sétálva töltött időt, valamint a mérsékelt és intenzív mozgást. Egyik résztvevőnek sem volt a kórtörténetében szívbetegség, stroke, rák, diabétesz vagy olyan pszichés gond, amely leszűkítette volna a mozgási lehetőségét. Bár a hölgyek átlagosan 146 percet áldoztak hetente mérsékelt vagy intenzív edzésre, ébren töltött óráik nagy részében (63 százalékában) ültek, míg a kitartó mozgás napjaik csupán 2 százalékát tette ki. „Tovább ülünk, mint fekszünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyit” – kommentálta Craft professzor. A kutató nem akarja csorbítani az edzés értékét, de az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az egész napos üldögélés akkor is káros, ha sportolnak mellette.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy az ülő életmód nem modern fejlemény, hanem lassan és fokozatosan épült be természetünkbe. „Nem ülésre lettünk teremtve, csak a körülmények változtak” – nyilatkozta Dr. Toni Yancey, a Kaliforniai Egyetem professzora, aki szerint a társadalom nem készteti mozgásra az egyéneket. „Ülve utazunk, ülve dolgozunk, ülve kommunikálunk egymással, és ahelyett, hogy elmennénk a boltba, megrendeljük az árut az interneten” – összegezte Dr. Yancey.

Craft professzor azt javasolja, hogy célszerű minden lehetőséget megragadni a nap során az állásra, a sétára és a mozgásra. „Állítsunk be egy időzítőt, amely óránként emlékeztet, hogy ideje felállni, telefonáljunk állva, sétáljunk egy kicsit a televízió reklámszünetében, és hajtogassuk állva a ruhát” – adott mindennapi tippeket a szakértő.

A tanulmány kizárólag nőkre korlátozódik, és nem ok-okozati összefüggést állapít meg az üléssel töltött, s az edzésre fordított idő között.

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Szétszórt? Nem tud koncentrálni? Íme a megoldás!  
Egy kisebb kutatás vizsgálati eredményei szerint a rágógumi nem csak a leheletünkre hathat frissítően, de agyunkat is...
Így válasszunk futócipőt!  
Az egyre népszerűbb úgynevezett mezítlábas, ötujjas futócipők a hirdetések szerint lecsökkentik a hátfájást és az...

Nyereményjáték

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

 

Időjárás

A Kertvarázs Magazin támogatásával!

F&F: Londoni divat show!

Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.

A márka történetében ez az első Londonban tartott divatbemutató, melyen 600 vendég, többek között az angol és nemzetközi sajtó meghatározó véleménnyel bíró képviselői láthatták első kézből az új férfi és női kollekciót!

Tovább a cikkhez >>>>>>

Fűszerkert

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Fogyókúra

Fel

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>