Cikkek
Hugh Jackman beteg édesapja mellett akar lenni
A nyomorultak sztárja, aki nemrég árulta el, hogy gyerekkorában elhagyta őket édesanyja, most édesapja súlyos betegségével kénytelen szembenézni.
Hugh Jackman nyíltan beszélt arról, hogy édesapja az Alzheimer-kórral küzd. A színész csupán néhány hónappal ezelőtt árulta el, hogy nyolc éves volta, amikor az édesanyja elköltözött tőlük és nem is ment vissza a családi hajlékba többé.
A híresség, bár karriere csúcsán van, egy újabb családi traumával kénytelen szembenézni, apja súlyos betegségével. Chris, a férfi akire A nyomorultak sztárja egész életében számíthatott, olyan kórral küzd, ami zavartságot és a memória elvesztését okozza.
Romló állapota ellenére, Jackman szerint, az apja boldogabb mint valaha. Mivel legújabb filmjét, a Farkast éppen az ausztráliai Sydneyben forgatta, így a szokásosnál is kicsit több időt lehetett együtt azzal az emberrel, akinek a legtöbbet köszönheti az életében.
„Az apám most már eléggé benne van az Alzheimerben. A rövidtávú memóriája lényegében megszűnt. Még mindig megismer engem, tud mesélni a múltról és ami a legfurcsább, boldogabb, mint amilyennek valaha is láttam. Ez tényleg csodálatos.
Az, hogy a Farkast Sydneyben forgathattam, azért volt nagy öröm, mert így több időt tölthettem vele.” – mondta el a színész.
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb hírek
Nyereményjáték
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Időjárás
A Kertvarázs Magazin támogatásával!
Legfrissebb cikkeinkből
Ajánló
-
A legjobb púdert is csak mértékkel használjuk!
A púdernek az elsődleges szerepe, hogy...
-
A smink készítése lépésről-lépésre
A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi...
-
A sminkelés alapszabályai
„Aki szép, az reggel is szép”, éneki Charlie....
-
Így sminkeljük ki magunkat fél perc alatt!
Ha épp nincs időnk hosszan sminkelni a tükör...
-
Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!
A nők a megmondhatói, smink terén milyen...
Fűszerkert
-
3 igénytelen növény a fűszerkertbe!
Ha szeretnénk egy szép illatos fűszerkertet ültetni, íme, három igénytelen...
-
3 remek mediterrán fűszernövény, amelyeket érdemes a kertben termeszteni!
Fűszernövényt könnyedén termeszthetünk, akár a kertben, akár a teraszon...
-
A citromfű termesztése kiskertben!
A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben,...
-
A fűszerek mestere izzította a tüzet a Sofitel Budapest Chain Bridge konyhájában Jean-Marc Notelet Budapesten!
Híres francia séf érkezett ismét hazánkba. Jean-Marc Notelet egy izgalmas és...
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Fogyókúra
-
14 étkezési tipp a fogyókúra mellé!
Fogyni szeretne, de nincs, ötlete hogyan is étkezzen? Íme, 14 szuper trükk a...
-
25 tipp és vékonyak és karcsúak legyünk!
A fogyókúra önmagában nem elegendő az egészséges testsúly és BMI index...
-
28 évesen a legkönnyebb lefogyni!
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van...
-
3 remek könnyű recept, a fogyókúrás étrendbe!
A fogyókúrás étrend összeállítása, nem mindig egyszerű feladat, most ehhez...




