Akár a teraszon is lehet fűszerkertünk

 

Szerezzünk be a kertészetben egy legalább 40-50 cm nagyságú, lehetőleg agyagcserepet, de egy nagyobb fa dézsa, vagy balkonláda is megfelel. Fontos, hogy az edény alján legyen vízelvezető nyílás.

Az edény aljára tegyünk pár összetört cserépdarabot, vagy egy réteg agyag granulátumot, kavicsot, amely azt a célt szolgálja, hogy a felesleges vizet elvezesse, és a növények gyökerei ne álljanak vízben a locsolás után. Szükségünk lesz még jó minőségű virágföldre, amely komposzttal és istállótrágyával van elkeverve, valamint növényekre, ültető kanálra, és kertészkesztyűre.

Az ültető cserép aljára helyezzük el a vízelvezető réteget, majd töltsük meg a cserepet virágfölddel úgy, hogy a felső 5cm szabadon maradjon.

Ezután a cserép nagyságának megfelelően ültessük el a növényeket, pl. 1 tő bazsalikomot, 1 tő zsályát, 1 tő petrezselymet, 1 tő rozmaringot, a cserép szélére pedig 1-2 tő kakukkfüvet. Hagyjunk a növények között távolságot, hiszen ezek a növények a fejlődésük során egyre nagyobbnak lesznek.

Végül locsoljuk be jó alaposan a földet, és helyezzük el a cserepet egy napos világos részen a teraszon, vagy az erkélyen.

Ne feledjük el, hogy bár a fűszernövények imádják a napos és meleg kertrészeket, a vízigényük eltérő lehet, pl. a rozmaring, vagy a kakukkfű nem szereti a sok csapadékot, míg más fűszernövények kiszáradnak állandó és rendszeres locsolás nélkül. Mivel a növények cserépbe vannak ültetve, sima virágföldben fontos a tápanyag utánpótlás is, ami lehet folyékony tápoldat, vagy granulátum megfelelő mennyiségben adagolva.

A fűszernövényeket kombinálhatjuk virágzó egynyári növénnyel, mint pl. a körömvirág, ami szintén ehető, de ültethetünk a fűszernövények mellé salátákat, pl. rukkolát vagy madársalátát, tépősalátát. Ha a látvány és az illat a fontos, pár tő levendula is mehet a cserépbe.

Még több érdekes kertészeti cikket olvashat a Kertvarázs Magazin oldalán!

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.