Cikkek
Váratlan esemény?
Ha számítunk a váratlan eseményekre, nem biztos, hogy észrevesszük ezeket – állítja egy új tanulmány.
A résztvevőket arra kérték, számolják meg, hányszor passzolnak a fehérbe öltözött játékosok és hagyják figyelmen kívül a fekete ruhásokat. Egy ponton egy gorillajelmezbe öltözött férfi jött be a pályára, a kamera felé fordult, kidüllesztette a mellkasát, majd kisétált a képből.
Az önkéntesek egy része tudta, hogy a gorilla meg fog jelenni, míg másoknak nem volt tudomásuk erről. Mindenki, aki előre tudott a gorilláról, észrevette azt, míg a másik csoportnak csak a fele tett így. Ezzel szemben a gorilláról tudó csoportnak mindössze 17 százaléka vett észre más, váratlan eseményeket is, például hogy a háttérben található függöny színe megváltozott, ez az arány a gorilláról nem tudó csoportban 29 százalék volt.
„A tanulmány fő üzenete az, hogy hiába tudjuk, hogy valamilyen váratlan esemény fog történni, nem biztos, hogy észrevesszünk más, váratlan eseményeket” – mondta el Daniel Simons, az Illinois-i Egyetem pszichológia professzora az egyetem sajtóközleményében. A tanulmány a vadonatúj i-Perception folyóiratban jelenik meg.
A vizsgálat során az önkéntesek egy, két csoportról készült kisfilmet tekintettek meg, melyben feketébe és fehérbe öltözött emberek egy kosárlabdát dobáltak egymásnak.
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb hírek
Nyereményjáték
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Időjárás
A Kertvarázs Magazin támogatásával!
Legfrissebb cikkeinkből
- Idegi működések szabályozzák a szorongásra való hajlamot
- Keira Knightley hanyagolja Cannes-t
- Még a terhesség előtt érdemes leszokni a dohányzásról!
- Érdemes több zöldséget és gyümölcsöt enni!
- Zsírmegkötők, amelyek segítenek a fogyókúrában!
- Még mindig nem védekezünk a napsugárzás ellen!
- Remegés a hipertérben: bepasizott Zoe Saldana
- Justin Timberlake, ha ideges...
Ajánló
-
A legjobb púdert is csak mértékkel használjuk!
A púdernek az elsődleges szerepe, hogy...
-
A smink készítése lépésről-lépésre
A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi...
-
A sminkelés alapszabályai
„Aki szép, az reggel is szép”, éneki Charlie....
-
Így sminkeljük ki magunkat fél perc alatt!
Ha épp nincs időnk hosszan sminkelni a tükör...
-
Smink tippek hölgyeknek: avagy mi a vonzó smink titka!
A nők a megmondhatói, smink terén milyen...
F&F: Londoni divat show!

Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében.
A márka történetében ez az első Londonban tartott divatbemutató, melyen 600 vendég, többek között az angol és nemzetközi sajtó meghatározó véleménnyel bíró képviselői láthatták első kézből az új férfi és női kollekciót!
Fűszerkert
-
3 igénytelen növény a fűszerkertbe!
Ha szeretnénk egy szép illatos fűszerkertet ültetni, íme, három igénytelen...
-
3 remek mediterrán fűszernövény, amelyeket érdemes a kertben termeszteni!
Fűszernövényt könnyedén termeszthetünk, akár a kertben, akár a teraszon...
-
A citromfű termesztése kiskertben!
A citromfű (melissa officinalis) egy hatásos fűszer és gyógynövény is egyben,...
-
A fűszerek mestere izzította a tüzet a Sofitel Budapest Chain Bridge konyhájában Jean-Marc Notelet Budapesten!
Híres francia séf érkezett ismét hazánkba. Jean-Marc Notelet egy izgalmas és...
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Fogyókúra
-
14 étkezési tipp a fogyókúra mellé!
Fogyni szeretne, de nincs, ötlete hogyan is étkezzen? Íme, 14 szuper trükk a...
-
25 tipp és vékonyak és karcsúak legyünk!
A fogyókúra önmagában nem elegendő az egészséges testsúly és BMI index...
-
28 évesen a legkönnyebb lefogyni!
Egy új kutatás szerint a 28 éves nőknek a legkönnyebb lefogyniuk, nekik van...
-
3 remek könnyű recept, a fogyókúrás étrendbe!
A fogyókúrás étrend összeállítása, nem mindig egyszerű feladat, most ehhez...




