Ma már szinte nincs olyan kert, amelyben ne lennének térkövek és szegélykövek. A burkolat és a szegély funkcióját a kerttulajdonosok jól ismerik, szerepük nyilvánvaló:
- Elválasztják a tereket (pl.: a gyepet a növényektől)
- Elbírják a fokozott terhelést (pl.: gépjárművek)
- Akár évtizedeken át képesek ellátni a feladatukat
Ráadásul ki is egészítik egymást, hiszen a szegélyeknek köszönhetően nem fenyegeti a térköveket a szétcsúszás vagy megsüllyedés veszélye, ugyanis a szegélykövek keretbe foglalják a térkő burkolatot, ezáltal a fagyok, a fokozott terhelés vagy az időjárási viszontagságok nem képesek elmozdítani őket a helyükről — ami egyszer lerakásra kerül, az ott is marad.
Ebben persze sokat segíthet az is, ha olyan kötésben rakjuk le őket, ami megakadályozza a szétcsúszást.
A modern gyártási folyamatoknak köszönhetően ma már nem csak a funkciójuk miatt használjuk őket előszeretettel, hanem esztétikai szerepük miatt is. A térkő ugyanis — a porfestékek széles színválasztéka miatt — szinte bármely színben elkészülhet, akár színátmenetes, többszínű változatban is.
Emellett (mivel kövekről lévén szó) természetes hatást kölcsönöznek a kertnek, nem teszik mesterkéltté a külteret — nem hiába használják őket kerti utak és járdák burkolataként is.
Ahhoz azonban, hogy mind esztétikailag, mind pedig funkciójukat tekintve is kihozzuk belőlük a maximumot, néhány dologra érdemes odafigyelni.
Fontos tanácsok a térkövek és a szegély használatához
A szegélykő akkor ér valamit, ha helyzete fixálva van, ezáltal képes megtartani a szétcsúszó térköveket. Ehhez arra van szükség, hogy mindig, minden esetben betonágyba kerüljön.
Bár nem kell eltúlozni, hiszen egy 10-15 cm vastagságú betonréteg már bőven elegendő még a legnagyobb terhelésnek kitett térkövek egyben tartására is, de nélküle sajnos semmi sem akadályozza meg a térköveket abban, hogy szépen lassan odébb vándoroljanak a fagyok, az apró földmozgások vagy a gépjárművek rájuk gyakorolt hatása miatt.
Emellett arra is figyelnünk kell, hogy a szegélykő esztétikailag is jó párt alkosson a térkővel.
A kanyargós, szabálytalan alakú térkő felületek például megkövetelik, hogy rövidebb, kisebb méretű szegélykövekkel keretezzük be őket, ellenkező esetben ugyanis túlságosan tördelt, „kocka” hatású lesz a kialakított tér. Ahol a szegély egyenesebb, szabályosabb alakot vesz fel, ott nyugodtan használhatunk hosszabb szegélyköveket, ezzel ugyanis a szakember, illetve a saját dolgunkat is megkönnyítjük, hiszen minél egyenesebb a tér, annál kevesebb szegélyelemet kell beépítenünk.
A térkövek lerakásakor arra is érdemes figyelni, hogy ha menetirányra párhuzamosan rakjuk le őket (tehát úgy, hogy a térkövek hosszabb oldala lesz párhuzamos a térkő szélére lerakott szegéllyel), akkor azzal jelentősen beszűkítjük a rendelkezésre álló teret, ugyanis a fugák közelsége azt az érzetet adja, hogy kicsi a terület — éppen ezért ha szűkebb terekről (pl.: kerti utakról, utcai járdákról) van szó, akkor próbáljuk meg merőleges irányba letenni a térköveket, tehát a térkövek hosszabb oldala legyen merőleges a szegéllyel.
A térkövekről érdemes még elmondani, hogy a lerakott mintázat nem csak esztétikai szereppel bír — a térkő felület tartósságát is meghatározza, ahogy azt előbb is említettük.
A térkő és a szegélykő használata tehát rendkívül hasznos és vizuálisan is előnyös, de ehhez fontos, hogy kellő szakértelemmel, precízen rakjuk le őket.
Amennyiben még sosem csináltunk ilyet korábban, érdemes szakember segítségét kérni, mert bár drágábbnak tűnhet, de mégis lehet, hogy olcsóbbra jön ki, ha a házilag kivitelezett munkánkat végül fel kell majd szedni.
(X)