Kapros túrós derelye házilag
Hozzávalók: a tésztához
50 dkg liszt
2 egész tojás
a töltelékhez
25 dkg félzsíros tehéntúró
1 evőkanál sűrű tejföl
2 egész tojás
1 csokor kapor
csipetnyi só
2 evőkanál porcukor
a tetejére 5 dkg vaj
2 dl tejföl, kevés porcukor.
A lisztet a tojásokkal és egy-két teáskanál vízzel kemény tésztává gyúrom és két egyforma cipóvá osztom. Mindkettőt vékonyra kinyújtom, és a deszkán hagyom szikkadni. Az áttört tehéntúrót összekeverem a tojássárgájával, a tejföllel, a nagyon finomra vágott kaporral, sóval, cukorral. Az egyik kinyújtott tésztalapra egymástól 4-5 centiméter távolságra kis diónyi halmokat teszek a túrós töltelékből, majd a felvert tojásfehérjékkel a töltelék között lévő üres helyeket kenőtollal bekenem. A másik kinyújtott tésztalapot ráborítom, és ahol nincs töltelék, illetve ahol a tojásfehérjével bekentem, óvatosan lenyomkodom. Lisztbe mártott derelyemetszővel a lapos részek mentén kis négyszögekre vagdalom, majd forrásban lévő sós vízben megfőzöm. A kis derelyéket leöblítem és az olvasztott vajra szedem, végül a porcukorral elkevert tejföllel meglocsolva kínálom.
90 perc