Mindenki szereti a friss, zamatos paradicsomot, amit egyébként nem véletlenül ajánlanak kezdőknek és balkonkertészeknek is. Neked valahogy mégsem sikerül a jó termés. Mutatjuk, hol lehet a baj – álljon itt most öt hiba, amelyet a kertben paradicsom termesztése közben te is elkövethetsz:
Nem megfelelő időben ülteted ki
Valahogy sohasem akkor érünk rá, amikor kellene, pedig a kiültetésnek meghatározott ideje van, nem érdekli a munkabeosztásod. Figyelj oda: a magvetés ideje március közepe, a palántaültetés ideje április vége.
Túl sűrűn, zsúfoltan ülteted
A paradicsom a nagy helyet szereti. Legalább 50-70 cm távolság legyen két tő között. Ha túl zsúfoltan ülteted, akkor ráadásul a fertőzések is könnyebben átterjedhetnek egyik tőről a másikra. Ezért is érdemes az alsó leveleket eltávolítani, különösen, ha az a talajjal is érintkezik.
Nem jó szomszédokat választasz neki
A paradicsomot célszerű például bazsalikommal társítani, de jól megfér akár a bab mellett is. Ha zellert ültetünk a közelébe, könnyebben távol tarthatjuk a kártevőket is.
Nem karózod ki elég jól
Az alacsonyan növő fajták esetében ugyan nem szükséges ez, a magasan növő paradicsomot viszont karózni kell. A kiültetés után legkésőbb két héttel ki kell karózni a paradicsomot. A karó legyen stabil, jó mélyen verd bele a földbe -- ez akár 20-25 cm mélység is lehet! A kikötözésre is figyelj oda, se túl laza, se túl szoros ne legyen! Ahogy folyamatosan magasodik a növény, egyre több ponton lehet szükséges a kikötözés.
Nem öntözöd elég gyakran
A paradicsom önmagában is nagyon sok folyadékot igényel, hát még ha azt is figyelembe vesszük, hogy alapvetően az olyan területeket kedveli, ahol legalább napi nyolc órán át süt a nap. A paradicsom talaja mindig legyen nedves, ezt akár egy agyagedény segítségével is biztosíthatod neki, ha éppen nem vagytok otthon. Érdemes trágyázni, illetve mulcsozni is a növényt, így egészségesebb lesz, nehezebben szárad ki, illetve a gazosodástól is jobban védve lesz.
Próbálkozz te is bátran a paradicsom termesztésével, hiszen gyakorlat teszi a mestert, egyébként pedig nem sok vesztenivalód van. Ha betartod a tanácsainkat, biztosan több szerencsével jársz majd legközelebb!