Kiderült, melyek a magyarok kedvenc színei

A színek erős hatással vannak a mindennapjainkra, befolyásolják hangulatunkat, érzéseinket, így ennek megfelelő színű tárgyakkal vesszük körül magunkat.

A magyar internetező felnőtt lakosság kedvenc színe a kék, ezt követi a fekete, a zöld és a piros - ez is kiderül a PPG Trilak reprezentatív kutatásából, melynek kiértékeléséről különböző területekről érkező szakértők beszélgettek egy sajtókerekasztal keretében. Csavarga Rózsa belsőépítész elmondta, hogy minden színnek pszichológiai, szociológiai és társadalmi háttere van, így a kék népszerűsége abból adódik, hogy alapszín és semlegességet, tisztaságot sugároz. Továbbá a körülöttünk lévő világban a kék dolgokhoz nagyon sok pozitív élményünk kötődhető: kék tenger, kék ég, vízesés, levegő, élet, nyaralás, pihenés boldogság.

Vágó Réka divattervező szerint, amikor színt választunk, automatikusan kötünk hozzá valamit környezetünkből, például kék ég, piros rúzs vagy fekete autó. „Az sem véletlen, hogy a hölgyeknél nagyon kedvelt szín a piros, hiszen a nőiességet, a szépséget kötjük hozzá gondolatban. Egy szexi piros ruha vagy kiegészítő elengedhetetlen darabja a hódításra vagy elismerésre vágyó hölgyek kelléktárának.”

Milyen színt választunk otthonunkban?

Ha az otthonukról van szó, a világosabb árnyalatokat (fehér, krémszín és bézs) kedveljük. Azonban itt különbség van a férfiak és a nők ízlésében: míg az urak a fehéret, addig a hölgyek a bézst és a krémszínt preferálják, mind a külső és a hálószoba falszínét tekintve. Földrajzilag is eltérő a vélekedés: Budapesten a fehér a legkedveltebb hálószobaszín, vidéken a fehér a krémszínnel osztozik a népszerűségi lista első helyén. Ennek oka egyszerű: a neutrális színek kellemes, nyugodt, kevésbé ingerlő teret tudnak teremteni, és ahol sokat tartózkodunk és otthonunknak hívunk, ott erre vágyunk.

 „A színekkel kommunikációs célunk van; a mostani fiatal generáció nyitott és bátor, ezáltal több teret enged annak, hogy megmutassa egyéniségét - mondta a belsőépítész a Színtérkép- kutatás eredményeivel kapcsolatban. Miavecz István, a PPG Trilak Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette:Míg hosszú időn át a citrom és a narancssárga árnyalatai voltak a legnépszerűbbek az otthonokban, addig az elmúlt években olyan színek is divatba jöttek, mint a mojito zöld vagy a szürke különböző árnyalatai.”

A kutatásból többek között az is kiderült, hogy amikor falat festünk, akkor általában a színén is változtatunk. Napjainkban egyre népszerűbbek a DIY tevékenységek, azonban még így is meglepő eredmény, hogy a válaszadók 96 százaléka festett már falat.

Ki gondolná, hogy gazdasági jelentősége is van annak, hogy milyen színűre festjük lakásunkat, házunkat! Ugyanis a viszonylag ritkának számító kékes és lilás színvilágú lakások átlagos négyzetméterára magasabb az átlagnál[1]- tudtuk meg Balogh Lászlótól az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjétől.

Trendek a lazúrok területén

A belső terek kialakításakor a falszín mellett a másik legfontosabb a bútorzat, azaz a fa színárnyalatnak kiválasztása. Csavarga Rózsától megtudhattuk, hogy míg 20-30 évvel ezelőtt mindig egy meghatározó lazúr színt használtunk, ez az utóbbi évtizedben teljesen megváltozott. Ezt igazolja a kutatás eredménye is, mely szerint szinte minden lazúr árnyalat megjelenik otthonunkban. Hazánkban a lazúr színek közül a mahagóni, cseresznye, mogyoró és a dió árnyalatai a legnépszerűbbek. A budapesti lakosok inkább a konyak színt preferálják, míg a vidéken élők a cseresznyét és rózsafát kedvelik. Bár alacsonyabb arányban (54%), de falfestéshez hasonlóan a fa és fémfelületek ápolását is sokan végezték már saját kezűleg otthon.

De egyáltalán mennyire ismerjük a színeket?

Tényleg több színt ismernek fel a nők, mint a férfiak? A sokak számára talán idegenül hangzó színárnyalat-elnevezések esetében úgy tűnik, igen. Kiderült, hogy az ekrüről a nők kétharmada, a férfiak csupán harmada tudta, hogy a fehér egyik árnyalatáról van szó, míg a terrakotta esetében a nők 61, a férfiak 45 százaléka válaszolt helyesen. Keményebb diónak bizonyult a smalt (mélykék), a sziena (sárgásbarna) és a tób (szürkészöld): ezeket a válaszadók csupán mintegy ötöde tudta beazonosítani.

Ezt olvasta már?

5 házilag is elkészíthető tisztítószer, amelytől ragyogni fog a konyhánk!

4 mosási és tisztítási tipp otthonra!

5 tipp, mire használhatod a szódabikarbónát

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.