Természetes D vitamin források, amelyek megvédenek a vírusok és baktériumok ellen

 A D-vitamin csontvédő szerepe régóta ismert, segíti a kalcium felszívódását, így támogatja a csontok egészségének megőrzését, és csökkenti a csontritkulás kockázatát. Ám emellett a D-vitaminnak az immunrendszer működésében is fontos szerepe van, hatását még a koronavírussal kapcsolatban is vizsgálták. Eláruljuk, milyen eredménnyel!

A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, napfény hatására a bőrünkben is elegendő mennyiség keletkezik. A téli hónapokban azonban a napozás és napfény hiányában nagyon sokunknál alakul ki D-vitamin hiány. Több kutatás is igazolta, hogy megfelelő D-vitamin szinttel erősebb az immunrendszerünk, és sokkal hatékonyabban vehetjük fel a harcot a légúti betegségekkel szemben.

 

Alacsony D-vitamin szinttel jelentősen megnő a légúti betegségek kockázata, fogékonyabbá válhatunk a megfázásra és az influenzára. Ezt az összefüggést a koronavírussal kapcsolatban is kimutatták. Ha ellátjuk a szervezetünket a szükséges mennyiségű D-vitaminnal, és nem hagyjuk, hogy lecsökkenjen a szintje, akkor az csökkentheti a tünetek súlyosságát. Azt is megfigyelték, hogy a halálozási arány is kisebb lehet azoknál, akik nem szenvednek D-vitamin hiánytól.

Érdemes tehát odafigyelni a pótlására, különösen ebben a megfázásos, influenzás és koronavírusos időszakban! A napi ajánlott D-vitamin mennyisége 800 NE (Nemzetközi Egység), azaz 20 mcg.

Lássuk, melyek a legjobb természetes forrásai!

 

A leggazdagabb természetes D-vitamin források a zsíros halak

A zsíros húsú lazac kiváló D-vitamin forrás. Egy száz grammos lazacszelet a napi ajánlott D-vitamin mennyiség csaknem 70 százalékát fedezi. Ám ez csak a vadon fogott halakra igaz, a tenyésztett példányok alig több mint 30 százalékát tartalmazzák a napi ajánlott adagnak, de azért ez is jelentős mennyiség.

A hering, a tonhal, a makréla és a szardínia szintén remek D-vitamin források, melyeket olajos halkonzerv formájában is fogyaszthatunk. Száz gramm friss heringben az ajánlott napi D-vitaminszükséglet csaknem 30 százaléka található, míg a konzerv változatban picivel több, mint húsz százalék.

 

Csukamájolaj: bőségesen tartalmaz D-vitamint

Ugyan nem tartozik a legkedveltebb élelmiszerek közé, a csukamájolaj bizony az egyik leggazdagabb természetes D-vitamin forrás, ráadásul A-vitaminban és omega-3-zsírsavakban is igen gazdag. Egyetlen teáskanál belőle a napi ajánlott adag felét fedezi, szóval nem kell belőle sokat enni. Ha nem bírjuk natúron fogyasztani, válasszuk kapszulázott formában, és akkor élvezhetjük a hatását a kellemetlen halíz nélkül is.

Gomba, mint D-vitamin forrás

Az egyetlen, nem állati eredetű és igen bőséges D-vitamin forrás az a gomba. Ugyan a pincében, sötétben nevelt gombák nem tartalmaznak jelentős mennyiséget, a gombának megvan az az érdekes tulajdonsága, hogy ha UV-fénynek teszik ki, akkor jelentősen megnő benne a D-vitamin tartalom, ugyanis képes szintetizálni. Ez a már begyűjtött gombára is igaz, szóval érdemes otthon a boltban megvásárolt gombát kitenni a napra. 

A megfázásos, vírusos időszakban a C-vitamin mellett a D-vitamin a legfontosabb immunerősítő vitamin. Ne mulasszuk el a pótlását!

A cikk folytatása: Nemcsak a csontokat erősíti, de az immunrendszert is: érdemes odafigyelni a megfelelő D-vitamin szintre

 

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.