Ez segíthet a derékfájás ellen

 

Niki Munk, az Indiana Egyetem és Purdue Egyetem Egészségügyi és Rehabilitációs Tudományi Iskolájának szakembere nagyon fontosnak tartja ezt a felfedezést, mivel ez a fajta hátfájdalom egyre többeket érint az Egyesült Államokban. Sokan egy idő után javulást tapasztalnak, ám az érintettek 15 százalékánál az alsó háttájéki fájdalom krónikussá válik, és így ők fizikailag is számos korlátozással kell szembe nézzenek.

A Pain Medicine című lapban közzétett vizsgálat során a betegek egy tíz alkalmas masszázs-terápián vettek részt klinikai körülmények között, hogy ezzel olyan körülményt idézzenek elő, amilyennel bármilyen beteg szembe találja magát, ha úgy dönt, hogy ilyen módon keres enyhülést fájdalmaira. A kutatók a kísérletben résztvevők karakterét is kielemezték, így megállapították, hogy a baby-boom generáció tagjai, illetve az idősebbek fogékonyabbak voltak a masszázsra, az elhízott betegek szintén jelentős javulást tapasztaltak, ám ez a javulás nem bizonyult náluk tartósnak, míg a fájdalomcsillapítót szedők körében a mozgáskorlátozottság mértéke enyhült, de kétszer kisebb mértékben tapasztaltak náluk orvosi szempontból jelentőségteljes javulást.

Munk hozzátette, hogy a masszázs-terápiát az egészségbiztosítók nem finanszírozzák, és sokan úgy állnak hozzá, hogy nem éri meg az árát, pedig a fenti kutatás azt bizonyítja, hogy egyes esetekben nagyon is sokat segíthet. A szakemberek még további vizsgálatokra készülnek annak érdekében, hogy kiderítsék, mennyire költséghatékony ez a gyógymód, illetve, mennyire eredményez hosszútávon is tartós javulást.

Ezt olvastad már?

20 tipp az idegesség és stressz ellen!

3 természetes D vitamin forrás

5 remek házi praktika horkolás ellen!

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.