Egy kerti melegházban sokkal biztonságosabb növényt nevelni, hiszen itt kevésbé számít az időjárás. Nincs hatással a növényekre a szeszélyes április vagy éppen egy-egy hideg szeptemberi éjszaka sem. Nyugodtan kitehetjük a féltve nevelt növényeket és meg sem kell várni, hogy eljöjjön a tavasz. A melegházban ráadásul sokkal jobban fejlődnek a zöldségek, gyümölcsök és a virágok is.

Ősszel a nagy esőzések utáni tócsák elkerülhetetlenek, de a zokni beázása nem feltétlenül szükséges, ennek elkerülésére a női csizma melegen és szárazon tartja a lábát, és mostanság nagyon designos lábbeli is. 

Az IT területtel kapcsolatban sokféle sztereotípia él a legtöbbünk fejében – az egyik ilyen, hogy az informatika egyenlő a hardcore programozással; a másik, hogy a programozók mind „kockák”, na és persze evidensen férfiak. Kedves hölgytársaim, itt az ideje szakítani ezen előítéleteinkkel, mert az a helyzet, hogy alapvetően egyik sem állja meg a helyét!

Az ember nem is gondolná, hogy egy szimpla esernyő választásnak is lehet speciális forsza, és persze tényleg letudhatjuk úgy is, hogy berohanunk egy kínaiba vagy az aluljáróba, és veszünk egyet 800-ért. Ez szuper megoldás, ha váratlanul épp zuhogni kezd, ám ha nem akarjuk, hogy a zivatar végeztével vagy rosszabb esetben az első nagyobb széllökésnél a kukában végezze az esernyőnk, ennél muszáj lesz kicsit előrelátóbbnak lenni.

Ha vállalkozást építünk, mindannyian nagy reményekkel indulunk neki az üzletnek, és azt várjuk, hogy mihamarabb “befussunk”, minél előbb a köztudatba kerüljön a neve. Arra vágysz, hogy a csapból is a vállalkozásod neve folyjon? Tippjeinkkel adunk néhány szokatlan ötletet, amelyeket viszonylag kevesen ismernek – ők viszont sikerrel alkalmazzák!

A szőnyeg talán az egyetlen olyan lakberendezési kiegészítő, amelyet minden egyes otthonban megtalálunk. A szőnyegvásárlás egy nem túl gyakori tevékenység, ugyanakkor otthonunk lakberendezése során az egyik legalapvetőbb dolog. Nappaliba, hálószobába, előszobába, fürdőszobába, de gyakran még a konyhába is szőnyeget terítünk. A szőnyegek vásárlásakor elsődleges szempont jellemzően a vastagsága, színe és a stílusa, de az ára sem feltétlenül másodlagos kérdés.

Azoknak a nőknek, akiknek nincs elég nagy mellük, van néhány tippünk és trükkünk arra vonatkozóan, hogy hogyan tehetik optikailag nagyobbá a melleiket nagyon egyszerűen. És hét mutassatok nekünk olyan nőt, aki elégedett az alakjával, mellei méretével teljes mértékben. A legtöbben, nők, ha megkérdeznék tőlünk, kétségtelenül azt mondanánk, hogy nagyobb melleket szeretnénk, úgyhogy most ebben segítünk egy kicsit!

Ma már a legtöbb munkahelyen lehetőség van otthonról dolgozni. Míg azonban egy irodában rendelkezésre állnak a szükséges bútorok és eszközök az ergonomikus munkavégzéshez, addig odahaza egy idő után ez kényelmetlenné válhat. Ezen kívül sok esetben a társaság hiánya is megnehezítheti a dolgot, hiszen nincs kivel összenevetni egy elsütött poénon.

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.