Az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának ajánlása alapján a kisgyerekeknek egyéves koruk előtt egyáltalán nem lenne szabad gyümölcslevet inniuk és később is csak mértékkel, a szülőknek pedig nem kellene csőrös pohárból itatniuk a kicsiket.

A tészta egy könnyen, gyorsan elkészíthető étel, amit még a legválogatósabb gyerekek is szívesen elfogyasztanak. Mostantól ezek mellé még egy jó tulajdonságát felsorolhatjuk, szakemberek szerint ugyanis azoknak a gyerekeknek, akik fogyasztanak tésztát, összességében jobb minőségű az étrendjük, mint azoké, akik nem.

A terhes nők számára jelenleg 400 mikrogramm folsav étrendkiegészítő bevitele ajánlott az első 12 hétben, de természetes formában is fogyasztható: a spenótban például bőségesen található. A folsav azért ajánlott, mert a magzat agya így fejlődik a leginkább megfelelően, egy friss kutatás szerint azonban a bőséges folsavbevitelnek hosszútávú pozitív hatásai is vannak.

A terhesség harmadik hete már nagyon izgalmas, hiszen ekkor zajlik maga a beágyazódás, vagy kisbabánk ezen a héten költözik be új otthonába 9 hónapra.

A babavárás egy nő életében talán az egyik legszebb időszak, minden izgalom és aggódás ellenére. Vajon minden rendben van? Egészséges a magzat? Megfelelő ütemben fejlődik a kicsi? A kérdések megválaszolása érdekében a kilenc hónap alatt ultrahang- és szűrővizsgálatok sora vár a kismamákra. Nézzük, hogy milyen modern diagnosztikai eljárások érhetők már el hazánkban is, amelyek az egyik leggyakoribb kromoszóma rendellenesség, a Down-kór magzati szűrésére szolgálnak.

A magzatokat és a csecsemőket is veszélyeztető szívbetegségek rendkívül széles skálán mozognak a spontán gyógyuló problémáktól egészen a súlyos, élettel összeegyeztethetetlen rendellenességekig. A csecsemőhalálozás egyik leggyakoribb oka a fejlődési rendellenesség, és ezen belül az egyik legfontosabb a szív betegsége.  A korai felismerés és a kockázati tényezők azonosítása nagyban javíthatják a gyógyulási esélyeket, ezért fontos tudni, hogy milyen vizsgálatokat érdemes elvégeztetni már a várandósság alatt. A Czeizel Intézet gyermekkardiológusa, Dr. Masszi György segítségével összegyűjtöttük, mire kell odafigyelniük a leendő édesanyáknak.

 

Noha az emberek többsége ma már tisztában van vele, hogy a terhesség alatt különösen fontos az egészséges táplálkozás, egy nemrégiben végzett kutatás szerint az amerikai nők többsége – közülük is elsősorban a hispánok, a feketék és a kevésbé tanultak – mégsem figyel oda arra, hogy mit eszik a várandóssága alatt.

 

Igazi hungarikumnak számít és a gyermek-, tinédzser- illetve családgondozásban is kiemelt szerepet tölt be hazánkban a védőnői szolgálat. A védőnők feladatai az elmúlt 100 évben folyamatosan változott, igazodva a társadalmi igényekhez és az egészségügyi kihívásokhoz. Küldetésük viszont változatlan maradt: elkötelezetten törekednek a lakosság, a családok, különösen az anyák, a csecsemők, a gyermekek és a fiatalok egészségének megőrzésére.

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.